Gyere Pugliaba!

Gyere Pugliaba!

Kisokos-ka

2017. július 13. - EsEr

Évről évre egyre több magyar jön Pugliaba nyaralni. Annak ellenére, hogy millió információ megtalálható a neten, csináltam egy összefoglalást, amit úgyis majdnem mindenki tudni akar.

A Wizzair kb egy óra alatt repül Pestről Bariba, ami azt jelenti, hogy 11:55-kor már kinn vagy a terminálból. Neked balra fordulva meglátod a vonathoz vezető kijáratot, ami vonat bevisz Bari központjába. Ezen kívűl még a 16A jelzésű busszal is be lehet jutni,amire jegyet a reptér felső szintjén, a trafikban lehet kapni. A bátrabbak taxival is próbálkozhatnak, de ahhoz egy középfokú olasz veszekedő-készség nem árt.

Bari alapvetően biztonságos város, de éjszakai sétához nem ajánlom a pályaudvar környékét és a külvárosi részeket sem. Aki Bariban száll meg, annak kihagyhatatlan program, hogy egyik reggel jó korán felkel, és szépen lesétál a kikötőbe a halpiacra. (Ez a várral szemben van, nem lehet eltéveszteni, menni kell a „szag” után) A halpiacon nemcsak friss halat lehet venni, de helyben meg is sütik, ha valaki azt reggelizne. Az óvárosi részt  (centro storico) kötelező megnézni, nem úgy a várba bemenni. Semmi értelme kidobni 5 eurót a belépőre, gyakorlatilag ugyanaz van benn, mint kinn: falak. Ha ügyesen sétálgattok az óvárosban, megtaláljátok A NÉNIT, aki a háza előtt gyúrja a friss tésztákat, árulja is, vegyetek tőle! A strandok elég jók, homokos parttal, csak követni kell a helyieket, és nem lehet eltéveszteni a jó helyeket. A tömegközlekedés gyakorlatilag a buszokra korlátozódik, Bariban elég megbízható, kivéve idén szerdánként,(néha pénteken) mert akkor sztrájkolnak. (2017)

Bariból könnyen elérhető vonattal Alberobello. Ezermillió információ van a neten, hogy mikor és hogyan és ki.. Én ezt most nem írnám le. Amit érdemes tudni, hogy az ott vásárolt dolgokért kb 2x annyit fizetünk, mint normálisan. Kávézni, enni be lehet ülni, az nem pofátlanul drága. Ha autóval megyünk, 1 euró/óra a parkolás, amit a helyi szerv folyton ellenőriz, és ha lejárt az idő, keményen büntet. Szerintem 2 óra a városra bőven elég, főleg kánikulában, mert a völgybe beszorul a hőség. A trullókon kívül érdemes megnézni a Catedrálist is, ami jobbra, felfelé  található a főutcától. Útközben, a kockára nyírt fák alatt álljunk meg hűsölni, és nézzük meg az aranyhalakat a szökőkútban. Rendszerint nem csinálna semmit, de a környező padokon a helyi öregek beszélgetésébe belehallgatva megtudhatjuk, hogy mi lesz náluk aznap az ebéd. A szökőkút mellett egy félkör alakú lejáróban nyilvános WC van, jegyezzük meg a helyet, szükséges lehet.

Matera szintén az egyik kihagyhatatlan látványosság. Ha szerencsénk van, pont filmet forgatnak, mert ott folyton filmet forgatnak. Rengeteg filmhez adja a város a hátteret. Materába vigyünk magunkkal inni! Vigyünk kényelmes cipőt és sok aprópénzt, mert valamiért mindig kell adni.. (Nem kötelező adni, de sok helyen az önjelölt idegenvezetők kiteszik a kalapot). Parkolni szinte lehetetlen a városban, és mindenhol fizetős.  Jó hír viszont, hogy Materaban a parkolóórák is sziesztáznak, azaz 14-17-ig nem kell fizetni.

Polignano a Mare. Igazi turista-lehúzó hely. Ha nem akarjuk a gatyánkat is otthagyni egy üveg vízért, akkor egyenesen kezdjük a sétát az óvárosban. Kb 30 méterre a kapu után, kijutunk az Óra térre, ott a sarkon jobbra van egy ívókút. Töltsük tele a kulacsunkat, később már nem lesz rá alkalom! Ha megéheznénk, bírjuk ki addig, amíg kimegyünk a kapun, ott jobbra fordulunk, át a hídon, és rögtön jobbra van egy kis bolt. Ott csinálnak isteni szendvicseket fillérekből. Persze  szeretettel ajánlom a barlang éttermet is, csak sajnos oda előzetes foglalás kell, és minimum 100 eurós fogyasztás kötelező. Viszont egy életre szóló élmény az fix. Ha már átértünk a hídon, menjünk el az első sarokig, ott jobbra fordulva (a tenger felé) meglátjuk a híres Modugno szobrot. Domenico Modugno a város szülötte, és ő énekelte a Volare, óhóh, cantare, óhóhóhóóóh-t. A szobor mögött találunk ijesztően sok lépcsőt. Nagy levegő, és tessék rajtuk lemenni! Végig, ki a sziklás partok szélére! Elképesztő onnan a kilátás. A város legjobb fagyizója a az óváros főkapujával szemben utcában van, jobb oldalon, a második sarok után.

Monopoli. Ezzel elfogult vagyok, mert itt lakom. Aki a város történetére és érdekességeire kíváncsi, az keressen meg engem, csodákat tudok minden épületről J A közlekedés Bariból egyszerű, jön ide vonat kb óránkét, és az állomástól gyalog szinte minden megközelíthető. A szállások szezonon kívül kb 40-60 euróért vannak, szezonban (július vége, augusztus) ennél sokkal drágább, de nyilván ki lehet fogni akkor is olcsóbbat. A booking tele van B&B ajánlatokkal, ahol a „bed” része mindig jó, a „breakfast” része legtöbbször kívánni valót hagy maga után, amennyiben megszoktuk a bőséges reggelit. Az itt nincs. Egy kávé, egy briós, esetleg valami más édes sütemény.. A városi strandok tiszták, homokos parttal, általában zsúfoltak. Se napágy, se napernyő bérlésére nincs lehetőség. Aki ilyenre vágyik, annak el kell mennie a 10 km-re lévő Capitolo-ra. Elvileg óránként indulnak buszok, gyakorlatilag.. hmm.. szóval érdemes autót bérelni. Az autóbérlést a szállás lefoglalásával egyidejűleg ajánlom, mert a városban kb 50 autó van, amit bérbe adnak, és erre 10ezer ember ácsingózik.. Ha jót akarunk enni, szinte lehetetlen hibázni, minden étterem kitűnő. A legjobb fatüzelésű kemencében sült pizza a Via Santa Caterina legelején van, az utca legvégén pedig a Caffe Roma, ahol a város legjobb fagyija. A Perla del Sud és a Dolce Salato a két specialitásuk, sajnos nem tudom leírni az ízüket, mennyei! A Via Santa Caterinában, a Caffe Roma elött pár méterrel van egy nyilvános WC, ahol 1 euróért le is lehet zuhanyozni. Tiszta, tip-top hely, a wc-s bácsi kicsit mogorva. Ha kedves wc-s bácsira vágyunk, át kell menni a centro storico kikötő felöli oldalára, ott van Salvatore. Nála nem lehet zuhanyozni, viszont meghallgathatjuk a szép szicíliai akcentusát. Ha hirtelen Wi-Fi-re lenne szükség, de nincs idő, vagy kedv beülni valahova, a Catedrális mellett remek, gyors, jelszó nélküli Wi-Fi van. A város minden szempontból teljesen biztonságos, bármelyik részén  lehet éjjel is sétálgatni. A capitoloi strandon viszont ne hagyjunk őrizetlenül útlevelet, pénzt, bankkártyát, de igaz bármelyik strandra!

További érdekes, megnézésre ajánlatos helyek: Martina Franca, Fasano, Conversano, Lecce, Otranto, Gallipoli, Santa Maria di Leuca.

(ha kérdésed van, keress a sroberta01@gmail.com címen, vagy a Facebookon: Roberta Schatz)

A bejegyzés trackback címe:

https://ti-amo-puglia.blog.hu/api/trackback/id/tr6312661305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása