Na, most meg az van, hogy jönnek a turisták. 

Turistából két fajta van: a hülye, és az okoska. A hülye egyszerűen csak elindul nyaralni, semmilyen elvárása nincs, csak legyen jó idő, és lehessen napozni és lehetőleg minden üzlet, étterem és kávézó legyen nyitva 0-24. Azzal ő jól el is van, mert PIHEN. Reggel kimegy a tengerpartra, megpróbálja beszuszakolni a törölközőjét 2 hattagú olasz család mellé, lehetőleg jó szorosan, úgy, hogy a válluk összeérjen, valószínűleg attól lehet ez, hogy nem a Kőbánya-Kispest metróvonalon szocializálódott, és ő ezt így szereti.  Otthon megnézte a Wikipédián, hogy van itt egy régi templom, meg egy uncsi múzeum, de majd utolsó előtti nap csinál egy szelfit a bejáratnál, esetleg becsekkol az ingyen wifin, és azzal le is van tudva.

Az okoska ennél sokkal szörnyűbb. Ő be akarja járni a város és a környék minden zegzugát, képes 45 fokban kilométereket gyalogolni egyik templomtól a másikig és fennhangon magyaráz a családjának. A család általában egy cipő által véresre tört lábú asszonyból, és 2-3 gyerekből áll, akik ruháján a környék összes fagyizójának kínálata megtalálható. A nő nyafog, hogy fáj a lába, a gyerekek hangosan visítoznak levegővétel nélkül. 

Mindkét típus megtalálható egyszerre a főtéren este 9 után. Akkor ugyanis hordába verődnek, és megküzdenek az éhhalállal.  Ez nem egy egyszerű művelet, ez bizony időigényes. Az olasz ember átlag 4 órát vacsorázik. Ennyi idő szükséges, hogy a felnőttek végigegyék az étlapot, és a gyerekek közben teljesen leamortizálják az étteremet.

Ha az olaszok nem ennének este 4-5 fogást, összeomlana a gazdaság. Majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy az egységes Olaszország semmi más mentén nem jött létre, csakis a zabáláson. A napi étkezés egyébként is központi téma, de a nyaralás alkalmával szinte mindegyik átalakul egy nagy emésztőrendszerré.  A 7-8 éves gyerek már képes fél órát magyarázni a pincérnek, hogy mit kér, illetve mit nem kér a pizzájára, ami azért is idegesítő, mert egy átlag pizzériában minimum 120 fajta pizza van. De ezek még azon is képesek variálni.

Világ életemben az a fajta voltam, aki úgy rendelt egy étteremben, hogy kb a második oldalról, felülről a negyedik jó lesz. Képtelen vagyok órákat azzal tölteni az életemből, hogy eldöntsem, mit fogok egy óra múlva a beleim alsó részén tárolni. Ezért is iszonyú kihívás nekem olaszokkal étterembe menni. Mire odaérünk, már kopog a szemem az éhségtől (ez este 9 előtt kivitelezhetetlen, addigra én éhen haltam). Aztán jön a válogatás az étlapról. Minimum 30 perc. Aztán 15 percig magyarázzák a pincérnek, hogy milyen is legyen a kiválasztott étel. Ha szerencsém van, közben jól tudok lakni az asztalokra kitett olajbogyóval, és a ropi szerű szarokkal.