Az olaszok ha strandolnak, ha utaznak, ha vásárolnak, ha dolgoznak, ha kutyát sétáltatnak, az mind-mind csak egy nagyon röpke kitérője az életük fő tevékenységének: az evésnek. Mint a TV-ben, ahol a reklámokat néha filmekkel megszakítják.
Az átlag olasz MINDIG eszik. Akkor is, ha éppen nem, mert akkor vagy arról beszél, hogy mit fog enni, vagy hogy mit evett. Valószínűleg azért van kb 150 különböző neve a tésztáiknak, hogy úgy tűnjön, választékos a szókincsük. Pedig a tészta, az csak tészta. Ezért a kijelentésemért egyszer már majdnem kiutasítottak az országból, de aztán maradtunk a már jól megszokott „csak 2 országból vagyok kitiltva” felállásnál, amire igazán büszke vagyok, és ezzel haknizom 25 éve. Tulajdonképpen ez azt is jelent, hogy 25 éve semmi sem történt velem, ez életem eseménye, - kb mint a korosztályom férfi tagjainak a katonaság. Szánalmas, na, de ez van.
Ha már esemény: tegnap lementem a strandra. Ilyenkor már nem annyira kedvelem a partot, mert elkezdődött a főszezon és azt jelenti, hogy lábtól-fejig fekszik mindenki, illetve a hónod alá szúrja be a napernyőjét, mert már csak ott van hely. Nagyjából persze simán elférnénk az Olaszországot teljesen körbevevő tengerparton, ha nem hozna mindenki minimum két hűtőtáskát, és a fél konyhát a strandra. De hoznak! Mert enni kell! Enni minden pillanatban kell! A legjellemzőbb nyári, tengerparti hang az, amikor a műanyag hűtőtáska teteje rácsattan a dobozra. Aztán újra.. És újra.. Szendviccsel a kézben mennek be fürdeni, és kagylóval, rákkal a szájban jönnek ki a vízből, mert az nyersen is ehető. Tegnap elkezdtem aggódni, hogy engem is megesznek. A mellettem (bocsánat, a fejemen) levő család kb 10 éves fia, úgy próbálta szájjal felfújni a strandlabdáját, hogy közben tele volt a szája kajával. Oldalról teljesen olyan volt, mint aki éppen a strandlabdát is megeszi. Ekkor tört rám a leküzdhetetlen félelem, hogy megesznek. Volt már ilyen velem, sok-sok évvel ezelőtt, akkor azt gondoltam, az amerikaiak tényleg felfalják a világot. De rájöttem, hogy ez nem nemzet-függő. Vannak,- sajnos egyre többen,- akiknek tényleg meghatározza az életüket,- minden rohadt nap,- hogy mit esznek. Aztán ez életformává válik, és már csak főzős műsorokat néznek, már csak szakácskönyveket olvasnak, és már semmi más témájuk nincs, mint az étel. Sok mindenre rá lehet csúszni így, például a sportra, a gyereknevelésre, és persze a kutyatartásra, vagy a padlizsántermelésre is. Valahogy mégsem tartom egyiket sem ennyire unalmasnak, mint az evést.
Ha Olaszországban van egy zseniális üzleti terved, ami mindenhol a világban milliókat érne, azonnal cseréld le egy kávézó, vagy étterem üzleti tervére! Azzal nem lehet bukni. Nincs az az étterem, ami ne élne meg. 60millió olasz 24/7 eszik. Álmatlan éjszakáimon azon gondolkozom, hogyan bírja el ez a félsziget azt az iszonyatos mennyiségű kaját, amit itt tárolnak, és esznek. Egy szép nap leszakad, és elúszik a Földközi-tengeren…. Ha szerencsénk van, pont vacsora időben fog megtörténni, akkor senki nem veszi észre!
